Sokan kérdezitek, miért is költöztünk vissza? Erre sok válasz van, eléggé összetett, illetve inkább azok tudják megérteni, akik szintén éltek már külföldön. Bár közhelynek tűnik, de elsősorban a család, és barátok ami visszahúzott. Lehet hogy kialakítasz külföldön barátságokat, de más mint itthon. Inkább úgy írnám le hogy ismeretség, nem barátság. A családot pedig nyilván semmiContinue Reading
Hazaköltözés
Covid-19
….és jött a vírus. Februárban már mindenki erről beszélt, akkor még mindenki csak legyintett, hogy ez csak egy influenza. Nem is aggódtam, hogy ez érinteni fogja a munkámat. De napról napra változott a helyzet. Szó szerint egyik napról a másikra. Egy ideje rebesgették az emberek, hogy lezárás lesz, ezért csak a biztonság kedvéért próbáltam aContinue Reading
Polonia Salon
A következő szalon pedig a legelsőből ismert Viki pillás által lett. Ugyanis ő elment onnan, ahol dolgozott egy takaros lengyel szalonban. Én pedig azonnal lecsaptam rá. Csak 4 metró megállótól volt az előzőtől, szóval gondoltam a vendégek úgyis jönnek, hisz nem távolság. Na azért azt hozzá teszem, hogy itt nagyon lusták az emberek, és hiábaContinue Reading
Eden Salon
Egy vendégem, Noémi akart nyitni egy szalont a Turnpike Lane-en. Én kaptam is az alkalmon, elmentünk kávézni és átbeszéltük a dolgokat. Kicsit idő elött mondtam fel és jöttem el. Ugyanis ennél a szalonnál is elhúzódtak a dolgok. Engedélyek, felújítás stb. Szóval az átfedő időben házhoz jártam pár vendégemhez. Nem volt kellemes, de muszáj volt. VégreContinue Reading
Perfect Nails Salon
Perfect Nail Salon A tanfolyam után tartottuk a kapcsolatot Maria-val és mondogatta is nekem hogy szalont szeretne nyitni és ha meglesz, szeretné, ha vele dolgoznék. Aztán egy nap jött is a hívás. Annyira örültem. Nagyon megtisztelő volt és büszke is voltam hogy engem szeretne munkatársának. Hivatalos dolgokkal kicsit elcsúsztunk, de elég hamar munkába álltam. SzépContinue Reading
Miért költöztünk Londonba?
Nagyon szerettem otthon dolgozni, imádtam a munkám, a vendégjeim. Jól ment az üzlet, bár sokat is dolgoztam érte. Ez volt az egyik oka. Napi 10-12 óra munkával úgy éreztem nem éri meg. Persze a hétvégék szabadok voltak, de hétköznap semmire nem volt időm. Felkelni, dolgozni menni, haza, és alvás. Es elég sok adót is kellettContinue Reading
A nagy változás
2-3 év után eljött a nagy döntés, Londonba költözünk. (egy másik cikkben írok erről bővebben) Majdnem másfél év kimaradt itt a körmözésből. Egyrészt (hiába úgy gondoltam) az elején nem beszéltem/értettem olyan jól az angolt, és alapból úgy jöttünk ki, hogy az elején valami takarító munka is jó lesz csak legyen, és nem is akartam egyContinue Reading
Az első szalonom
Az első szalonom Egy nap szemebe ötlött egy hirdetés, a 16. kerületben egy szalonba keresnek műkörmöst bérleti díjas rendszerbe. Nem vesztegettem az időt, írtam is nekik, megbeszéltünk egy találkozót és meg is kaptam az állást. Nagyon boldog voltam. Az első szalonom. Visszanézve nem is igazán emlékszem miért a lakóhelyemtől ilyen messze néztem ki a szalont,Continue Reading
A kezdetek
Először házhoz kezdtem el járni, hogy fejlesszem a kézügyességem. Nem volt a legjobb időszak az életemben, az biztos. Idegenekhez, ismeretlen helyre, nem a legmegfelelőbb körülmények között. Cipelve a nagy csomagot, vittél amit csak tudtál és legalább 3 órát töltöttél ott, ugyanis kezdetekben igen, 3-4 óra míg végzel egy szettel. Aztán hozzam jöttek a vendégek aContinue Reading
Rólam
Sziasztok. Engedjétek meg hogy bemutatkozzak röviden. Melinda vagyok, több mint 13 éves tapasztalattal a műkörmös szakmában. A Crystal Nails-nél végeztem ez az alap műkörmös tanfolyamot 2009 Szeptemberében. Sokan kérdezik miért választottam ezt a szakmát, honnan tudtam, hogy körmös akarok lenni. Csak tudtam. Mindig is bennem volt a művészi hajlam. Pici korom óta rengeteget rajzoltam, kitűnőContinue Reading