….és jött a vírus. Februárban már mindenki erről beszélt, akkor még mindenki csak legyintett, hogy ez csak egy influenza. Nem is aggódtam, hogy ez érinteni fogja a munkámat. De napról napra változott a helyzet. Szó szerint egyik napról a másikra. Egy ideje rebesgették az emberek, hogy lezárás lesz, ezért csak a biztonság kedvéért próbáltam a vendégeimet egy héttel előre tenni, hogy ha netán tényleg lezárás lesz, még el tudjanak jönni. Hiába. Pedig hétfőn is bementem dolgozni (ami a szabadnapom). Tisztán emlékszem Amanda vendégem annyira határozottan mondta, hogy szerinte ma este lesz a nagy bejelentés. Én nem hittem el, de sajnos igaza lett, este a miniszterelnök tartott beszédet, amiben kijelentette, hogy csak létfontosságú dolgok miatt lehet a tömegközlekedést használni, vagy ha a munkavégzés nem oldható meg otthonról. Ki lehet menni egyszer egy nap sétálni/futni, boltba/gyógyszertárba stb. és hogy milyen boltoknak kötelező bezárni.
De nem volt információ szépségszalonokról. Itt még reménykedtem,
de nem tudtam mitévő legyek. Mehetek dolgozni? Nem büntetnek meg? Mit csináljak? Nem kellett sok idő és választ kaptam a kérdéseimre. Másnap délelőtt már világos volt, hogy be kell zárnunk.
Sajnos értesítenem kellet a rossz hírről a vendégeimet, nyilvánvaló volt, hogy ez be fog következni előbb vagy utóbb, de mégis…nem voltam erre felkészülve. Na de mit lehet tenni? Ez volt az utolsó napom (akkor még nem tudtam)
Próbáltam pozitív maradni, és a lehető legjobbat kihozni ebből a helyzetből. Reménykedve vártam mikor nyithatunk újra, de teljesen bizonytalan volt minden, nem kaptunk választ. Sajnos úgy alakult végül, hogy fel kellett mondjak, mert a tulajdonos elvárta volna, hogy továbbra is fizessem a bérleti díjat (ami itt már £140 volt hetente) Bevétel nélkül nem értettem hogy várhatja ezt el.
Végül Londonban a szalonok Július közepe-vége fele nyithattak meg, nagyon szigorú szabályok között. 4 teljes hónap munka nélkül…
